Partnerek

Goodwill Pharma

A MI TÖRTÉNETÜNK

A Goodwill Pharma 1997-ben alakult, 100%-ban magyar vállalkozás. Szegedi orvos házaspárként határoztuk el, hogy kiváló minőségű, gyógyító hatású termékek fejlesztésével és széles körű közvetítésével szeretnénk támogatni az arra rászorulók egészségét. Vállalatunk nevében a goodwill szó jelentése többszörös tartalommal bír: képviseli a jó egészséget, a jóakaratot, emellett értéket jelent, melynek szellemében cselekszünk. Az évek során jó hírnevet szereztünk a szakma és a vásárlók körében, a Goodwill Pharmára, mint kiváló márkára tekintenek.


Kis lépésekkel indultunk az elején, azonban minden évben gyarapodott azoknak a készítményeknek a száma, melyek a mai kor leggyakoribb egészségügyi problémáira nyújtanak segítséget. Számunkra a hazai értékteremtés elsődleges. Szegeden épül és fejlődik a vállalat, innen indult nemzetközi útjára. Ma már számos országban forgalmazzuk leányvállalatainkon keresztül termékeinket.

Nem elégszünk meg a jóval, a legjobb megoldásokon dolgozunk

Körültekintően választjuk ki és állítjuk össze azokat a receptúrákat, melyek az adott problémára a legjobb megoldást jelentik, vagy valamilyen szempontból előnyösebbek a már forgalomban lévőknél. A Goodwill logó csak kiváló minőségű és gondosan válogatott termékre kerülhet rá.

A Goodwill számára az ember, a beteg az első, ezért folyamatosan kutatjuk, hogy milyen termékekre lenne szükség. Fontos, hogy komplex megoldásokat nyújtsunk, így a gyógyszerek forgalmazása mellett étrend-kiegészítőket és speciális gyógyászati célra szánt élelmiszereket is fejlesztünk.

A Szent-Györgyi örökség

Aki valaha tanult vagy élt Szegeden, tudja, mit jelent nekünk, szegedieknek Szent-Györgyi Albert neve. Számunkra a legfontosabb az a példamutatás, mellyel a tudományhoz, az élethez és embertársaihoz viszonyult. Szellemisége, tudományos látásmódja napjainkra kiható iskolát teremtett. 1937-ben elnyerte az orvosi és fiziológiai Nobel-díjat a C-vitaminnal kapcsolatos kutatásaiért. Rendkívüli büszkeséggel tölt el bennünket, hogy a Szent-Györgyi Albert nevével védjegyzett C-vitamin termékeket mi forgalmazhatjuk. Ezen örökség gondozása tovább erősíti bennünk a tökéletességre való törekvést, és jövőre kitekintő üzenetei folyamatos motivációt jelentenek számunkra.

Marcia Szent-Györgyivel az Orvosi Díj átadó ünnepségén
A Goodwill Pharma alapításának 20. évfordulóján megalapítottuk a „Goodwill Pharma az Egészségért Alapítvány”-t, mely létrehozta a Szent-Györgyi Albert Orvosi Díjat. Az alapítvány olyan orvosok munkáját ismeri el, akiknek szakmai igényessége, odaadása, embersége kiérdemli a társadalmi köszönetnyilvánítást. Az első díjátadó ünnepséget személyes megjelenésével tisztelte meg a Professzor özvegye, Marcia Szent-Györgyi, akivel a mai napig baráti kapcsolatot ápolunk. A Szent-Györgyi Albert Orvosi Díj lehetőséget nyújt minden magyar állampolgár számára, hogy tiszteletét és köszönetét fejezhesse ki az orvostársadalom elkötelezett munkájáért.





Fontos mérföldkő az életünkben – új gyártóüzemet nyitottunk

2020 év végén 8 hónap megfeszített munka eredményeként Cserzy Mihály utcai központi telephelyünkön új gyártóüzemet avatottunk fel. Vadonatúj keverő, kapszulázó és tablettázó gépek álltak munkába, így a korábbi gyártókapacitásunk a többszörösére nőtt.

Az új beruházás fontos mérföldkő a Goodwill Pharma életében, hiszen erősebbé teszi a vállalatot. Számos családnak biztosít megélhetést, ami különösen fontos egy olyan kiszámíthatatlan gazdasági környezetben, mint a jelenlegi.

A Goodwill Pharma munkatársait Nobel-díjas tudósunk, Szent-Györgyi Albert filozófiája inspirálja nap mint nap. Azért dolgozunk, hogy innovatív megoldásokat nyújtsunk az egészség fenntartására. Legfontosabb célunk, hogy készítményeink által a gyermekek, felnőttek és idős emberek egészségének és életminőségének javítását szolgáljuk.


Büszkék vagyunk saját fejlesztésű termékeinkre
Számos olyan sikeres termék született, mely magyar orvosok ötletei és kutatásai nyomán lett kifejlesztve. Kifejezetten büszkék vagyunk a Makula Komplex termékünkre, melyet az AREDS2 tanulmány alapján alkottunk meg az időskori makuladegenerációval küzdők számára. A készítményt 2020. novemberében Innovációs Díjjal jutalmazták.








A Calcium-Goodwill pezsgőtablettánként 500 mg kalciumot tartalmaz két különböző forrásból: kalcium-laktát-glükonátból és kalcium-karbonátból.




Nagy dózisú, ízület-izom-csonttápláló komplex. 7 hatóanyag együttes erejével a korlátok nélküli mozgásért.


Négyes összetétellel az immunrendszer támogatására!


Nagydózisú, 4000 NE D3-vitamint tartalmazó karamell ízű rágótabletta édesítőszerrel. 3 havi adag!

A Nők egészségéért. Gazdaságos, 2 havi adag.


100%-ban természetes orrspray. Az Adriai-tengerből származó, ásványi sókban és nyomelemekben gazdag tengervizet tartalmazó oldat.


Ne görcsöljön rá! 3 féle szerves, nagy dózisú, jól felszívódó magnéziummal.


étrend-kiegészítő kapszula A LÁTÁS EGÉSZSÉGÉÉRT*

Családi kiszerelés, nyújtott felszívódás


Amikor a C-vitamin fogyasztás élvezetté válik! Gyorsan oldódó, finom citrom ízű C-vitamin formula!